2010. július 29., csütörtök

Balatonfüreden nyaraltunk

2009.07.24-én, szombaton véget ért a hetek óta tartó hőség és jött a hidegfront, mi meg elmentünk nyaralni. Balatonfüredre. Hát hova máshova a rossz időbe?:)) De sebaj, mire megyünk haza, addigra megint strandidő lesz!
A pakolásnál én magam se gondoltam volna hogy tényleg 20 fokkal hidegebb lesz. Pedig így történt!
Szombaton megérkeztünk, elfoglaltuk a kis apartmanunkat, ami szép és jó (bár a képeken nagyobbnak tűnt) de tényleg nagyon bababarát, van: etetőszék, utazóágy, bili, fürdőkád, kis műa.edényke, 3 hinta, 2 csúszda a kertben. Még lementünk a strandra, a víz úgyis meleg jelszóval. Igen ám, de annyira fújt a szél és hullámzott a víz és Ádi annyira nem akart benne lenni az egyébként nagyon menő Superman-os úszógumijában hogy kb. 2 perc után kijöttem vele. Van a strandon még két másik kisebb medence, de az se volt sokkal melegebb, illetve a csúszda még túl nagy volt neki és a nagyobb gyerekek csúsztak rajta, mi csak néztük. Aztán inkább játszótereztünk egyet, majd az egyre nagyobb szél hazazavart bennünket.
Szerencsére nincs gond az alvással, pedig féltem hogy idegen helyen, idegen ágyban mi lesz, de nagyon jól alszik, sőőőt! Többet mint itthon, éjszaka is ált. egyszer kel fel inni 2 mp-re, aztán már alszik is tovább. Mondjuk lehet azért is van ez mert már nincs az a dögmeleg és lehet jól aludni, plussz egy szobában vagyunk.
Vasárnap annyira elromlott az idő hogy még 20 fok se volt, és az eső is folyamatosan csöpögött. A lakásban kuksoltunk, csak a plázáig mozdultunk ki vásárolni. Délután azért tudtunk egyet sétálni a Tagore sétányon, láttunk sok-sok hattyút, kacsát, ettünk főtt kukoricát, nagyon ízlett neki:)
Hétfőn szintén plázáztunk egyet, majd du. elindultunk a sétányra fagyizni meg játszóterezni, de mire végeztünk a fagyival és indultunk volna a játszóra, addigra megint elkezdett csöpögni az eső. Köszi időjárás, nagyon király vagy!!!!!!
Kedden aztán már egy fokkal jobb idő volt, legalábbis az eső nem esett, ezért elmentünk Veszprémbe az állatkertbe. Nagyon sokan voltak, alig lehetett tolni a babakocsit, úgy látszik nem csak nekünk támadt kedvünk állatkertbe menni:)
Ádinak tetszettek az állatok, főleg azok amiket ismert, meg a selyemmajmok, akik a kerítésre kapaszkodva szemeztek vele, Ádi mindenáron meg akarta fogni.(persze nem engedtük neki)
Annyira édes volt, a bagolynál mondta hogy uhúúúúú (azt látni kéne hogy csücsöríti a száját hozzá), az oroszlánnál morgott, a kacsáknál hápogott. A köztes időben meg ropit majszolt és ivott. Hazafelé a kocsiban aludt egy órát, hozzáteszem délelőtt már 2 órát aludt aznap, szóval rekordot döntött!
Szerdán megint jobb idő volt egy pár fokkal, de strandolásra még alkalmatlan, így Tihanyba mentünk. Gyönyörű szép az a rész, szívesen elfogadnék ott egy nyaralót! Sokat sétáltunk, majd dél körül elaludt a babakocsiban (amióta az új sport babakocsink van, április óta, soha egy percet nem aludt még benne!), közben beültünk egy étterembe, mire befejeztük az ebédet, ő is felkelt. Hagytam neki egy kis szelet szűzérmét krumplival, benyomta, úgy ahogy volt, még az olajbogyót is megkóstolta, de nem ízlett neki:) Este még lementünk Janival kettesben sétálni, meglepődtem hogy este 10-kor mennyi kisbaba volt még ébren a babakocsiban! Persze cumival a szájukban, nagyon álmosan:(((
Csütörtökön már egész jó idő volt, így lementünk a strandra,de a víz nagyon hideg volt.
Én pár percre mentem bele de csak derékig, úgy vacogtam, de Ádit nem érdekelte hogy hideg a víz, sikongatott ahogy az apája ki-be emlegette benne. Aztán nagy nehezen kiimádkoztam őket a vízből és mentünk a homokozóba, kapott a Pocok egy kis vödörben vizet, és vagy egy fél órát egy helyben ült (!) és sarazott:)) Nem gondoltam volna hogy ez ennyire bejövős neki, akkor ezt majd itthon is folytatjuk.
Pénteken ismét rossz időre ébredtünk, hideg volt és még az eső is eset:(( Érdekes ez az időjárás, mert nagypapámék telkén, Cserekeszőlőn az árnyékban 29 fok volt, itt meg jó ha 19 volt...... aztán egy óra körül már annyira mehetnékje volt mindenkinek, hogy lesétáltunk a sétányra és elmentünk a Borcsa Csárdába, amit már egy pár napja kinéztünk magunknak, hogy milyen szép hely. Háááát lehet hogy szép a hely, de az ételek már nem voltak annyira jók. Meg lehetett enni, de csalódás volt a hely, nem ajánlanám másnak az biztos. Amikor végeztünk még sétáltunk egy nagyot, Ádi megint aludt egyet a babakocsiban, majd amikor felkelt, átmentünk Almádiba, ott is sétáltunk, majd észrevettük hogy a parton borfesztivál van. Nagyon jó lett volna, ha nem kezdett el volna újra szakadni az eső, ááááááááááááááá
De azért ettünk nagyon finom házi rétest, a fiúk ittak jó kis pálinkákat, ettek sült kolbászt, szóval a "feeling-je" a dolognak megvolt.
Szombaton egész jó idő volt, de sajna ennyi volt a nyaralás, haza kellett jönni.
Persze mondanom se kell, hogy mire hazaértünk ezer fok volt és kánikula:)))))))))))))))Ezen már csak nevettünk..........
Még egy pár szót ejtenék Ádi szókincséről, mert hihetetlen hogy mennyire megérteti már magát, és ez napról-napra bővül.
Nagyon szépen, tisztán mondja, hogy apa, mama, papa, baba, NEM, ezt is, azt is, itt is,ott is, eltette -ezt tudatosan is használja, nem csak úgy mondja, pl. láttunk egy hattyút a Balatonban, bedugta a nyakát a vízbe és mondta hogy eltette:)))))))))
Aztán nem annyira tisztán, de számunkra érthetően mondja hogy néni, manó, cica, ittáááá (ittál), annnnnyanya, szia, köszi, tütü (autó), amma (alma), abda (labda)...... Egyenlőre több most nem jut eszembe............
Nagyon ügyesen tudja már az összes(!) testrészét, az állathangokat, eszik-iszik egyedül - szívószállal. Szerencsére az étvágya újra a régi, sőőőőőőőőt:))
Jaaaaaaa, és akkora cupppppanós puszikat ad, hogy csak na! És ha sokat kérünk, sokat ad:)))

Pár nyaralós kép: (sajnos pont az állatkertben merült le a gép, illetve egy csomó helyre nem is vittem, ahová pedig kellett volna)

A ház és a kert:

Ádika pancsol:

Napszemcsis család:


Tihanyi látkép:

A kis család:

Kecskeköröm csárda előtt:

Borcsa csárda előtt:

2010. július 22., csütörtök

Volt láz, nincs láz!

Ma már egyáltalán nem volt lázas Ádi. Még hőemelkedése sem volt! De hogy mi okozhatta a tegnapi lázat??? Passsssssssssssssssz..............
Este 10 után elég sűrűn felsírt, így letettem a matracot a szobájába és azon aludtunk ketten. Így legalább sűrűn meg tudtam nézni hogy van-e láza, illetve neki is jó volt hogy mellette voltam. Igen ám, de aludni azt nem lehetett tőle:) Össze-vissza feküdt, hol keresztben, hol hosszában, ha betakartam, kb. 1 mp múlva kitakarta magát, hajnali 3-tól 5-ig egyáltalán nem aludt, csak forgolódott, szóval rájöttem, inkább maradjon mindenki a saját ágyában, úgy a legjobb.
Én amúgy a fogaira gyanakszom, mert péntek óta alig van étvágya tőle meglepő módon (bár ez a melegtől is lehet), eléggé nyafis, és néha egyik pillanatról a másikra hirtelen elkezd sírni. Egyik pillanatban még jó kedve van, nevet, aztán fel kell venni, és panaszosan sír. Más panasza a lázon kívül nem volt, a 15 hós oltást már 2 hete megkaptuk, tehát csak tapogatózom a sötétben, de valahogy az anyai ösztöneim azt súgják, hogy a fogai okozhatták a lázat. És már csak azok a fogacskák hiányoznak, amiről senki se ír/mond jókat: a 4 metszőfog és a 4 hátsó örlő fog.

2010. július 21., szerda

Kis golyófejűm bibisen







Megnyírta egyik kedves szomszédunk géppel, ugye milyen rosszcsont feje van így?:))))))
És erre még rátett egy lapáttal hogy szombaton nagyot esett a lépcsőről, lett nagy pukli, meg ijedtség!
De szerencsére ma már alig látszik.
Viszont ma úgy jöttünk haza a játszóról hogy éreztem hogy meleg a kis homloka, meg csak úgy volt jó neki ha felvettem, és mire hazaértünk, 37,9-38 volt a láza:(
Kapott egy kis langyos fürdőt és lázcsillapítót, azóta alszik, de olyan kis bágyadt, rá se ismerek:(((
Drukkoljatok légyszi hogy ne legyen beteg!!!!!!!!!!!!!!!!
Szombaton indulunk nyaralni.............mörfi megint bejátszik...............

2010. július 15., csütörtök

2010. július 14., szerda

Helyzetjelentés

Hú, jó rég írtam már, holnap lesz egy hónapja....
De amióta ilyen jó idő van, szinte egész nap kint vagyunk. Leírom hogy alakul egy átlagos napunk, ha épp nem megyünk sehova el:
Mostanában éjjel jókat alszunk, reggel 6 körül tápszer (már csak 150 ml-t iszik meg) aztán kb. 9-ig alvás, majd "igazi" reggeli, valamilyen szendó, utána kb. fél 11 körül lemegyünk a játszóra. Szerencsére nagyon jó árnyas, fás a játszó, jól jár a levegő, és persze jó a társaság! Nagy kedvenc a csúszda, egyedül csúszik le hason:) A hintát is egyre jobban megszerette, biztos a többi gyerektől elleste hogy milyen jó dolog is az! Dél körül jövünk haza, fürdünk egyet, majd ebéd, utána alvás. Még mindig csak egy órát alszik, ha nagy csoda történik, akkor másfelet, ennyi a max. (jó kis móka lesz a bölcsiben a 3 órás csendes pihenő Ádinak:))
Aztán 2 körül ha fekelt, picit még játszunk bent a lakásban és 3 óra körül megyünk ki a kertbe. Most már fel van állítva a nagy medence is, persze hogy Ádi nem a kis medencéjében akar lenni, hanem a nagyban! De se úszógumi, se a beülős gumi, se a karúszó nem jön be neki, ha ráadom, olyan űvöltést vág le, hogy szerintem a szomszédok azt hiszik verem a gyereket:) Így elég érdekes lesz a Balatonba fürdeni.......persze a medencében is vagánykodik, hogy nem fogja meg a kezünket és megy mint egy kis terminátor, aztán amikor elvéti a lépést és a víz alá bukik, kikapom, és röhög, mint ha mi se történt volna! És ez így megy este 7-ig, addig ki a vízből, be a vízbe, néha homokozik, persze mikor kell homokozni? Amikor csurom vizes:) És hiába dugom el a homokozót, mindig kiszúrja hol van. Amíg kint vagyunk, nincs rajta pelus, és hiába vagyok gyors és hozom a bilit, mostanában nem sikerült bele produkálni semmit. Viszont a teraszra annál inkább:)) De gondolom ő is élvezi hogy ebben a melegben nincs rajta az a fránya pelus és flangálhat egy szál kukiban. Vagyis én adok rá mindig egy kis úszógatyót, de az a hülye mániám hogy a vizes ne legyen rajta, aztán amikor pisil, ugye a pisis ne legyen rajta, úgyhogy kb. 4 kisgatyót váltogatok. Hogy unhatja már szegény hogy állandóan gatya fel, gatya le:))
Közben múlt hét szerdán megkaptuk a 15 hós kötelező oltást (karba) és a kullancs elleni 2. kört (combba). Mondta is a dokinő hogy na most lesz a 2. szuri után a nagy ordítás, de Ádika kb. 2 mp sírt, aztán már boldogan vigyorgott rájuk. Össze-vissza dögönyözte a dokinő meg az asszisztens is hogy milyen kis vasgyúró:) Pelenkában 12 kg 20 dkg volt. Én azt hittem már simán 13 kg is van, mert tök sokat eszik, neki egyáltalán nem számít hogy meleg van!
Épp a 12. fogát növeszti a bal alsó kisörlőt, és most jöttem rá hogy ha ez kibújt, akkor már "csak" a 4 szemfog és a 4 hátsó örlő fog hiányzik. Na az lesz a nem semmi!
Mindent, de tényleg mindet megért amit mondunk neki, néha úúúgy elcsodálkozom rajta, amikor azt csinálja amit kérek tőle! És mindenben utánoz minket, ha az apája locsol, akkor neki is locsolni kell, ha virágokat öntöz, akkor neki is a kis kannájával azt kell csinálni (lsd. lenti képek)
A szavakat is egyre ügyesebben utánozza, sokat beszélek hozzá, kommentálom neki pl. a reklámokat is hogy ki-mi van a tv-ben, és kis bénán ugyan de próbálja ő is kimondani a szavakat.
Egyre több állathangot tud már utánozni és egyre jobban érdeklik a mesekönyvek, sokszor hozza hogy olvassak neki. Nagy kedvenc az Evelin a kisegér:)
Egyébként egy végtelenül jószívű kisgyerek, az utolsó falatját, bármit odaad ha kérem tőle, a játszón se szól egy szót se amikor elveszik a játékát.
Ja, és megint olyan nagy a haja, állandóan beizzad alatta, úgyhogy megint aktuális a 7.(!) hajvágás:)))))))))

Képek vegyesen: